Ezt a honlapot azért gyártottam, hogy ide írjam, mi minden érdekesség van (vagy történik velem) itt, Amszterdamban. A terv az, hogy rendszeresen frissítem, nem hagyván elszunnyadni a kedves olvasó érdeklődését, ámde néha ez nem sikerül, nem történik semmi jó vagy nincs időm írni, és olyankor mégis elszunnyad. Ráadásul a kedves olvasónak azért is nehéz dolga van, mert annyi sok másik hasonló útiblog közül válogathat. Ezek valamennyien csudásak, ezért a riszpekt szó alatt lehet rájuk kattintani.

utolsóutolsó nap(ok)

Szóval az úgy volt, hogy múlt szombaton, vasárnap és hétfön egy csomót jártam a várost, nézelodtem erre-arra, soppingoltam, múzeumoztam, mindezt hösies kitartással, a zuhogó eso ellenére, kedden pedig elbuszoztam Brüsszelbe, apukámat meglátogatni. Ott egy kicsit turistálkodtam, járkáltam erre-arra, jó volt, kezd tetszeni az a város (is). Aztán csütörtökön vissza Amsztiba, majd még aznap este egy hajós partiban kötöttem ki, há! Kristóf és egy Conny nevu lány koprodukciójáról volt szó, szerencsére voltak olyan jófejek, hogy megálltak a késon érkezok kedvéért (vagy csak az én kedvemért?), felszállhattam én is. Hajókáztunk ide-oda a csatornákon, közben találgattuk, hol is lehetünk éppen, a dj lemezeket rakosgatott, bájcsevegtünk, táncikáltunk, ittuk az ingyensört. Mindez az utolsó estémen, szóval ez elég szép búcsú volt. Részint mert tényleg klassz éjjel hajókázni (meg vagány is) de azért is mert egész jókat beszélgettem egy-két emberrel. Szimpi holland fiúkákkal, to be precise. A hajókázás végeztével még elmentünk táncikálni is, igaz csak ketten, egy Anne nevu holland lánnyal, az is jó volt, annak ellenére, hogy azért mentünk, mert azt hittük, a szimpi fiúkák is ott lesznek, aztán mégse voltak, végül pedig jó késon értem haza.

Hát így volt, utolsó menet mindenbol. Brüsszel elott már úgy járkáltam a városban, hogy hát akkor ezt most látom talán utoljára. Pedig mondjuk ez lehet, hogy nincs így, de gondolom értheto. Utolsó nap aztán már tényleg totál átéreztem ezt a vége dolgot, hogy ez most akkor nem lesz többé, itt éltem, aztán már nem, a biciklim, a cuccaim, a szokásaim, gondolataim, ismeroseim... mind megszunnek, kidobom oket, elhalványodnak, értelmüket vesztik. Ez szar. Szépen fogtam a cuccaimat és elkezdtem pakolni oket, eloször ki az ágyamra az összeset, hogy aztán optimális helykihasználási módszerrel rakosgathassam oket aprócska boröndömbe. A helyzet abszurditását meg is örökítettem, beteszem ide azt a képet (majd késobb).

Pakolgattam, a millió apró bigyót, körülbelül 4-5 órán át, aztán még mindig maradt egy csomó bizbaz, amit egyszeruen már nem tudtam hová tenni. Elég rossz érzés volt szintén, hogy ilyenkor aztán a többit ott kell hagyni, foleg ha az ember siet. Nem csak azért, mert én nagyon ragaszkodom a tárgyaimhoz (rossz, nagyon rossz szokás), hanem mert például az a dögnehéz biciklizár 30 euróba került... Szóval próbáltam minél több dolgot beszuszakolni, de elszámítottam magam, kábé egy teljes nap kellett volna a rendes elpakoláshoz. Így törént hogy végül lekéstük a gépet. Nem csak én, hanem Anti is, aki megvárt engem. Borzasztó volt. Nagyon siettem, foleg a végén, amikor már látszott, hogy ki fogok futni az idobol, nem is ettem semmit egész délután, aztán futottunk a bazinagy csomagokkal, Antinak még le is törtött a boröndje húzókája és alig tudtuk leszenvedni magunkat a metróba (azóta mondjuk az is kiderült, hogy a metróállomásokon van lift, ami azért megint egy elég szimpatikus vonása Nyugat-Európának). De a pályaudvaron már tudtuk, hogy esélytelen, azért kimentünk, hátha késik a gép... persze nem, szóval megszívtuk. Árajánlat-gyujtés, telefonálgatás, szülok kiábrándítása, vonatozás vissza a koliba, további telefonálgatás, másnapi jegy foglalása, hát akkor malév. Ezután újabb pakolás hajnali 4ig, most már tényleg kész kell lennem, még a reggeli szendvicset is megcsináltam (így már kevesebb dolgot kellett kidobnom, és szép rendet csinálhattam magam után), Lauren persze eközben nem volt ott, bulizott, szintén utoljára, bár ö még Amstelveenben marad, aztán pedig Európa különbözo tájai között utazgat majd júliusban. Másnap korai kelés, bebicikli a városba, hogy kinyomtassam az e-jegyet, de persze még zárva az egyetem. De legalább megvalósíthattam azt a tervemet is hogy még tényleg tegyek egy utolsóutolsó kört a városban. Ezután kollégium, rendrakás, tengernyi szemét kihelyezése, könnyes búcsú II, kulcsleadás II, bazi boröndök cipelése II. A reptéren (a közelebbi terminálban, háhá) meglepoen nagy tömeg, becsekkolás, sorbanállás, csomagfeladás, Antinak 10kiló túlsúly de nekem pont elmegy, szatyorba átpakolás, mérlegen súlyt optimalizálás, sorbanállás. Kiderül, hogy a kézipoggyászra is van súlylimit így továbbra is túlsúly (nekem jó fej volt, nem kellett egyszerre a mérleges szalagra tennem a felvinni szándékozott hátizsákomat és a könyvekkel teli redikülömet, mert akkor én is kaptam volna nyilván), 70euró, sorbanállás, negyed óra a kapuig, 20perc az indulásig. Szóval majdnem megint lekéstük, pedig a 12.20-as felszálláshoz már kb háromnegyed 11-kor a reptéren voltunk, egy zsák pénzbe került, de minden jó, ha a vége jó. Ilyen indulással kicsit elszállt a szomorúság is, utazás-stressz került a helyébe, és mivel a repülon ketten utaztunk, nem voltam egyedül, így arra sem volt idom, hogy elmerengjek a lapos, vizes, emberformálta országtól való fizikai eltávolodás felett...

Most pedig nem tudom mi lesz. Szépen majd visszailleszkedem régi életembe, tekes leszek és egyetemista (és vadakat terelo juhász) és szeretnék itthon is lenni, Csillaghegyen, ami egyelore nem nagyon fog sikerülni, elég sürünek ígérkezik a nyári program. Egyelore minden nagyon furcsa. Egyelore csak szétdobáltam a hazahozott cuccaimat (a szekrényemben jelenleg nincs hely nekik, csinálni kell, ez további szétdobálással jár majd), rácsodáloztam az itthoni rendetlenségre és a mindennapos reggeli tévézés felszurodo hangjaira, marslakónak éreztem magam az elso tekes buliban, megünnepeltük a szülinapomat családilag, voltam videótékában az anyukámmal, ilyesmik. Ezt a blogot nem fogom folytatni, kezdtem egy másikat, talán majd oda írom, ha valami eszembe jut, de hát azt sajnos már nem árulhatom el, hogy milyen címen, na persze. Utolsó képeimet feltettem, illetve párat még holnap felteszek a picasa-ra. Ide is majd még néhányat, zárásként. Amúgy pedig... hát, viszlát.

2007-07-02 02:31

az együttélés diszkrét bája

Negyed ketto van és itt ülök az elfüggönyözött szobában, a számítógép elott, már meg is reggeliztem, de azért a hajmosásba még nem mertem belekezdeni. Várom ugyanis, hogy kedves szobatársam felébredjen. Persze arra még várhatok, mert csak nemrég jött haza, fél 11kor, azt tippelem hogy végül mégis beadta a derekát (khm, szó szerint) annak az argentín amorózónak, aki már hónapok óta nyomul rá. Ugyanis az argetín amorózóval jött haza. Ezt onnan tudom, hogy szinte mindig (tehát szinte minden nap) felébredek arra, amikor az éjszaka különbözo pontjain hazajön. Most is felébredtem, már az ajtónyitásra, és meg is állapítottam, hogy én majdnem akkor akartam felkelni, a hatékony nappalkihasználás érdekében. Így viszont tapintatosságból inkább nem keltem fel, nem volt kedvem a szemtanú szerepéhez, amivel viszont megszívtam, mert akkor meg, további tapintatossági okokból, várhattam amíg elalszik (mert ugye ha akkor kezdek el zajongani, amikor még nem aludt el, akkor nagy valószínuséggel nem is fog tudni, gondoltam én). De most már tényleg elmegyek hajat mosni, tiszta gáz hogy ma sem csinálok semmit, és amúgy sem szokott felébredni még a hajszárítózásra sem. Aztán majd ha már tényleg felkelt, akkor nekiállok megkeresni a a kávéfozom szurojét, ami akkor tunt el, amikor egyszer nem voltam itt, o meg elpakolta a szekrénybe szegény masinát. Mivel azonban kávét nem iszik, az nem fordulhatott elo, hogy a zacc kiürítésekor beleesett a szemétbe, tehát itt kell lennie valahol. Mondjuk az is igaz, hogy a számítógépemet is bekapcsolta, amikor nem voltam itt (megkérdeztem és mondta hogy igen), pedig neki is van. Szóval még az is lehet, hogy kávét is ivott. Vagy csak simán kidobta. Néha az az érzésem, hogy nem mindenre emlékszik, amit csinál. Biztos skizofrén.

2007-06-24 13:26

ma jó nap volt

Az elozo bejegyzésem után azon gondolkoztam, milyen furcsa, hogy elfelejettetem olyasmikrol megemlékezni, hogy hát akiket itt most megismertem, több-kevesebb idot együtt töltöttünk, azokat mind nem fogom többet látni... áh, persze ez nem véletlen, mert ma is mi lett. Utolsó szombat este, szerettem volna elmenni egy bizonyos partihelyre, ami nekem nagyon tetszett, de csak egyszer jutottam el oda, amikor mások mentek, valahogy mindig lemaradtam. Szóval tettem egy próbálkozást erre, de nem sikerült, a bizonyos illeto akivel korábban ezt emlegettük végül hallgatásba burkolózott, más lehetoség meg szintén nem lévén, lementem Laurennel egy közeli kávézóba. Elég mókás volt, a kábé 15 jelenlévo közül 3-4 olyan ember volt, aki nem beszélt spanyolul, következésképp mindenki spanyolul beszélt. Én egy darabig ücsörögtem ott, megpróbáltam kitalálni, hogy mirol beszélnek olyan jókedvuen, néha egész jól ment, meg úgy alapjában véve szimpatikusak ezek az arcok, különösen Frederico from Columbia, de azért megállapítottam, hogy ha hollandul beszélnének, azért azt jobban érteném... szóval 20 perc után inkább hazajöttem. Ebbol két tanulságot szurtem le: hogy tényleg nem fognak hiányozni, és hogy holland helyett talán inkább mégis spanyolul kellene tanulnom legközelebb.

Mindennek ellenére ez egy jó nap volt, tisztára hatékony voltam az elozo posztban említett kis listám teljesítése terén. Úgy kezdodött, hogy jó korán, már fél tízkor felkeltem. Mostanában direkt ébresztore kelek, szigorú önfegyelmezés, mert különben délutánig aludnék és az nem helyes, foleg nem egy olyan városban ahol a múzeumok 5kor, a boltok pedig 6kor zárnak és különben is közben bármikor eshet az eso. Szóval felkeltem, bebringáztam a városba - ja, igen, tegnap eladtam gyönyöru pöttyös biciklimet, 35 euróért, nagyon fog hiányozni. Hüpp. Szerencsére mondjuk van egy másik is, amit úgyse adok el, mivelhogy a feketepiacon lett beszerezve és ez nyilvánvalóan látszik is rajta, úgyhogy most ezzel járok. Igaz, kissé csotrogány a lelkem, de viszont ilyen omafiets formája van, ami egyszeruen zseniális, ennyire kényelmes biciklit még nem láttam. Olyan mintha nem is biciklin ülnék, hanem egy hajót vezetnék... vagy hintót, ez az. Szóval ezek a hollandok tudnak valamit. Otthon meg elmehet mindenki a rákba a montenbájkokkal. Ide is teszek egy képet két csodálatos biciklimrol, a régi szép idokbol, amikor még együtt voltak... Stílszeruen éppen egy fietsen worden verwijderd felirat alá parkoltunk, magyarul tilosban. (Vannak egyébként további új képek a picasa oldalamon, igaz nem sok, és azok is foleg a saját megemlékezésemet szolgálják, de azért talán van egy-két szép kép...)

Szóval ott tartottam, hogy becsotrogányoztam a városba a kellemes, hol esös, hol napocskás tavaszi idöben (18-22°C), tettem még egy most-már-tényleg-utolsó tiszteletkört a Kalverstraaton (nagyon zsúfolt bevásárlóutca), majd jól megnéztem két múzeumot. Az egyik egyébként az Amsterdams Historisch volt, ami tökjó, nem gondoltam volna, hogy ennyire le tudnak kötni a városfejlödési térképekkel meg a keletindiai társasággal... Ezután ettem meleg luikse wafelt (csokis gofrit), vettem überbrutál sajtot exportálási célzattal, kitakarítottam végre a szobánkat, gardróbostul, fürdöstül (az vajon miért van, hogy ezt mindig én csinálom? lúzer vagyok vagy mi?) kimostam a ruháimat, föztem magamnak ebédet, megpróbáltam spanyolul szocializálódni és még blogbejegyzést is gyártottam. Ügyes vagyok, nem?

[Ja, és fontos kiegészítés: végre megtudtam, hogy Amszterdam csatornáit szilfák (ulmus) szegélyezik. Mindenütt. Például az ablakunk elott is egy ilyen áll. Meg az utcán végig. Meg a többi utcán is. Kivéve az egyetemnél, mert ott platánok vannak. Nagyon vicces egyébként, hogy annyira nagy mennyiségben van jelen ez a fa a városban, hogy az életciklusa teljesen rányomja a jegyét Amszterdamra. Föleg tavasszal, amikor mindenfelé a pénzérme nagyságú, kerek, áttetszö tokban csücsülö magjait viszi a szél. Száll a levegoben, összegyulik a járdapatkánál, kis halmot képez a szobában... szóval mindenütt ott van.]

2007-06-24 03:08

végjáték

És akkor mindezek után nekem is elérkeztek utolsó napjaim, amirol már bizonyos kedves fellow-bloggerjeim is megemlékeztek vala. Mérsékelten önt csak el a szomorúság, és közben azon gondolkodom, hogy vajon ez miért van. Mert hiszen én tényleg szerettem itt lakni, meg van néhány dolog, amit sajnálok itt hagyni és nagyon nem fogok örülni annak, ami Budapesten felváltja majd. De hát ezek olyan általános dolgok, minthogy a városban biciklizve nem ragad rám a kosz, nem érzem magam életveszélyben, sot... hogy a fontos dolgok közel vannak, hogy ha ahhoz van kedvem, hogy este elmenjek partizni, akkor megtehetem (feltéve, hogy találok valakit, aki elkísér, ugye), hogy a dolgok hatékonyan muködnek és még csak nem is basznak le úton útfélen ügyintézés közben, stb stb. Utóbbiról eszembe jutott, hogy a múltkor bementem az egyetemre, feltettem egy egymondatos kérdést annál a nocinél, akinél a masters programokkal kapcsolatban kell a kérdéseket feltenni (koordinátor, vagy mi), de hirtelen nem volt biztos a válaszban. Ezért megkérdezett valaki mást, aki szintén nem tudta, megállapították, hogy ez egy jó kérdés, és elment, hogy utánajárjon. De hát inkább ne várjak a válaszra, inkább adjam meg az email címemet, majd elküldi a választ. Az jutott eszembe, hogy azért vannak elonyei ennek a pénzért megveheto szolgáltatás az egyetem dolognak. Megjegyzem, azért ilyennel, kedves egyetemi ügyintézovel otthon is találkoztam, de azért elég vicces a kontraszt mondjuk néhány tanszéki titkársággal. De hát ez asszem már szinte közhely, nem is ragozom tovább.

Szóval azért próbálom ez kicsit tudatosabban élni ezt az utolsó 10 napot (pölö jól elmegyek brüsszelbe, hehe). Szépen összeírtam, hogy mi mindent kell még csinálnom, hová szeretnék elmenni, mit szeretnék venni... Mintha ezzel elosegíthetném, hogy aztán ne legyen hiányérzetem.

2007-06-20 01:11

ipari kulinária

Az utóbbi idöben viszonylag sok mindent csináltam, de valahogy nem igazán jöttek szembe olyan dolgok, amiket úgy éreztem volna, hogy érdemes leírni. Voltam megint otthon, ez mondjuk talán pont kiderült az elözö posztból, meg hát lehetett is velem találkozni. Otthon nem nagyon csináltam semmit, ahogy ez lenni szokott, akklimatizálódással, családi programokkal és felszabadító vásárlással telt az egész. Elég kár egyébként, de ilyenkor azért jobban látszik, hogy otthon mennyivel kevesebb dolgot csinálok, mint itt. Mármint, inkább úgy fogalmaznék, hogy egy csomó mindent mások csinálnak helyettem. Otthon például sosem fözök (kivéve a tekben, de az nem otthon, hanem tek), csak hobbiból megyek el bevásárolni, és úgy általában elég ritkán kell saját magamnak kitalálnom, hogy aznap mi is legyen a program. Valahogy otthon ezek a dolgok csak úgy lesznek. Nö az ebéd az ebédfán. Najó, talán nem. Valahogy máshogy. Ki érti ezt...

Szóval, most akkor megpróbálok odakanyarodni, ahová a cím vezet, hogy viszont akkor utána visszajöttem ide, Amsztiba és egy darabig ugyan megint nem csináltam semmit, aztán viszont észbekaptam és elkezdtem tanulni meg esszéket írni. Mindez oda vezetett hogy elkezdtem rendszeres látogatója lenni az egyetemi menzának, amit ittlétem alatt még egyszer sem csináltam. Jártam ugyan ilyen intézményben, és többször ettem szendvicset vagy 60centes levest, sot egyszer rendes fott ételt is, de igazából nem voltak túl jó tapasztalataim. Most azonban rájöttem, hogy igazából eddig csak rossz idopontban mentem és/vagy nem láttam be, hogy a diákkedvezmény rám is vonatkozik. Ezeket a hibákat kiküszöbölve viszont rá kellett jönnöm, hogy ez egy csodálatos dolog, ahol lazac-steaket adnak meg wokos zöldséges cuccot meg brie sajtos, mandulás szendvicset, sot még török pizzát is. Az a rendszer egyébként, ami nekem természetes volt, de pont meséltem valakinek, valaki magyarnak, aki meglepodött rajta, hogy déltol vannak a durvábbnál durvább hideg és meleg szendvicsek (amikben a legjobb egyébk sztem mindig a péksütemény, elképesztoen sokfélét és elég fincsiket gyártanak ebben az országban) délután 5-tol pedig a "vacsora", driekomponent maaltijd, aka fott étel, jellemzo módon majdnem ugyanannyiért mint a szenya.

Mindez egyébként, meg többi elfoglaltságaim (úgyismint lustálkodás és csetelés) amúgy abba az irányba mutatnak, hogy végülis csak részleges sikereket értem el a konyhatündérré alakulási projektemben... Például bár eleinte nagyon lelkesen képzelegtem magam mindenféle egzotik kaják létrehozójának, végülis indonéz téren a zacskós mogyorószószig jutottam, indiait is csak összesen kétszer csináltam és elozo szobatársnom zöld curry-je azóta is érintetlenül áll a hutoben. Sot, már többször azon kaptam magam, hogy lassan el kellene kezdenem vitaminokat szedni, ha továbbra sem leszek képes a megszokottól eltéro jellegu élelmiszereket is a kis kosárkámba pakolni...

2007-06-20 00:52

csoki

A mai napon Csillukának édességre volt szüksége, ezért gyorsan leugrott még zárás elott (pünkösd van, tehát ez ma kicsit korábban volt, mint szokott) egy kis csokikáért, hogy az majd milyen jó lesz. Ki is választott a polcról egy ígéretesen hangzó és csak 69centbe kerülo chocolate chip cookie címu kreációt, majd beállt a kevésbé ígéretes, kilométeres sorba. Körülnézett, vajon nem volna-e lehetséges, hogy esetleg az egyetlen doboz sütikére hivatkozva elorébb araszoljék a sorban, ám elöl is egy bácsi volt egy boros üveggel, mögötte pedig egy fiú (szintén international student) egy csokival. Telt-múlt az ido, amikor Csillukának feltunt, hogy ez a pénztároslány, bizony a lány, aki már a múltkor is valószínutlen lassusággal pakolgatta az árukat, így átállt egy másik sorba. Itt is hasonló kép: elörébb a polgárok pakolgatják a vacsora kellékeit, majd ott van Csilluka a sütivel, a fiú a csokival, sot megjelent Mete from New-Zealand is - egy doboz kakaóval. Tanulság: a diákok tudnak élni.(Véget ért a mese mára, bújjatok hát gyorsan ágyba.)

Más: miért van az, hogy már legalább ötödszörre megyek ki a repülotérre, de még mindig nem tudom megjegyezni, hogy hány perc alatt érek ki? holott ez lényeges??

2007-05-29 01:26

gimme a sign

Hát szóval még mindig élek ám. Kicsit elhanyagoltam a blogírást mostanában és sajnos azt kell mondanom, ezután sem lesz ez másképp, busy napok jönnek. Még nincs ugyan vizsgaidoszak, itt az csak június elején kezdodik, de addig még két házidolgozatot is le kell adnunk (szerencsére mindkettot ketten írjuk, Antival) és amik egyelore nem állnak sehogyse, természetesen. Najó az elsot már elkezdtük. Gondolkodni rajta. Szóval ez most kezd para lenni, úgyhogy a blog megmarad június végére, amikor is szünetem lesz.

Pedig egy csomó mindenrol akartam írni. Például arról hogy az ünneplos kedvu hollandoknak tavasszal nem csak ez az ápr30-máj1 kettosholiday ad okot az utcára vonulásra, hanem rögtön utána van máj5-6, amikor is eloször az elesett katonákról (ez nem dínomdánom hanem 1 vagy hány perces néma csönd) aztán meg a felszabadulásról emlékeznek meg (ez dínomdánom, általános freedom ünnep (vrijheid) aminek keretében pl ragazenekarok dalolnak és közben az óriáskivetítorol szabadságjogokat népszerusítenek - ez elég holland dolog) tehátszóval ha valaki tavasszal ide akar jönni legközelebb, az ezeken a napokon tegye. Aztán arról is írhattam volna, hogy amikor itt volt Koba, csak akkor tunt fel nekem is, hogy ebben a váosban egy rakás squat van (van egy ilyen törvény, h egy évig nem használt épületet be lehet squattolni, azt mondjuk nem tudom, hogy mit csinálnak utána) és néhányban állandó programok meg minden jó. Kár, hogy egyedül én nem fogok ezekbe ellátogatni, mert ott pankok vannak és kinéznének engem az aranyszínu ballerinacipocskémben. Hö, ezek nem tudják mi az a kritikaiság... Aztán volt az is, hogy majdnem elmentem wadlopenre (azt nem ballerinacipocskében terveztem azért), ami az a móka h a Watt-tengernél apálykor át lehet gyalogolni az iszapban egy szigetre, de aztán mégse. Ezt is ki kell próbálni egyszer, de ezt már mondtam valami korábbi posztban. Helyette viszont az elmúlt kb 10 napban megnéztem 5 fotókiállítást, amibol 4 '30-as évekbeli volt, viszont én továbbra is túl keveset kattingatok. Hiba. Aztán tegnap meg elmentem itt a helyi arcokkal (helyi arcok mindig international studenteket jelentenek, akik itt laknak) meg egy idegenvezeto bácsival a mellettünk fekvo volt zsidónegyed (természetesen foleg II.vh-val kapcsolatos) nevezetességeit megnézegetni. Érdekes volt meg minden, foleg az hogy a hollandok a jelek szerint ezt is elég komolyan veszik. Foleg mondjuk mert amúgy is elég mély nyomokat hagyott bennük a náci megszállás.

Szóval ilyesmik. A partianimal énem most kicsit kiszállt a játékból (kispadon van), meg a város felfedezése se olyan nagy fless már, de ez egyáltalán nem baj. Inkább sokat gondolok arra, hogy milyen lesz majd otthon, és asszem jó lesz. Foleg most, hogy sokan hazamennek vizsgázni, meg innen konkrétan a diákok egy része vissza se jön már júniusra... egyre közelebb kerül ez a lehetoség, hogy Budapest. Persze elég sok minden van itt, ami otthon nincs és hiányozni fog, de otthon is vannak azért dolgok amik lekössék a kis figyelmemet. Mint pl a tek, ahol szeptembertol egy rakás ismeretlen emberrel lakhatom majd együtt. Na, az vicces lesz.

[Update: ja, igen, és otthon egy csomó minden sokkal olcsóbb lesz és így pl majd sportolhatok is valamit, ami már nagyon hiányzik. És nem fogok többé azon bosszankodni, hogy a szobatársam tönkretette a kávéfozomet, elhasználta a bazsalikomot, megitta a zöldteákat, stb... mert mindez természetes lesz. :)]

2007-05-20 20:02

folklór 3.1: koninginnedag

Újabb népszokás: április 30-án a holland nép királynojük (anyukájának a) szülinapját ünnepli, önfeledt darabokra hullással. Már elozo este rákezdenek, Koninginnenacht, hatszáz helyre lehet menni partizni sok pénzért, de szabadtéren is sok minden van. Sok felé jártunk, de egy ido után sajnos azon kaptuk magunkat, hogy minden véget ért, ahová még el akartunk jutni... mindenesetre pl a Jordaanban nagyon hangulatos volt, rengeteg ember az utcán. Aztán másnap ez csak durvább lett, akkor már tényleg nem volt érdemes biciklivel menni. A jóravaló holland polgárok mind az utcán áramlottak narancssárga cuccokban és sörrel a kezükben, miközben az egész városban techno dübörgött (Koba szerint Hollandia benneragadt a rave-korszakban) hajókról, színpadról, utcára kipakolt házi dj-szettrol. Azért ennek van egy fílingje. Meg durva is, voltaképpen ez egy nemzeti ünnep, csak itt nem kokárdát tuznek ki, hanem beöltöznek nemzeti színekbe, meg befestik az arcukat, mintha focimeccsre mennének, de aztán igazából úgy viselkednek, mintha Szigetre. Mindenki vidám, részeg és technora táncol (és közben térdig gázol a szemétben). Kíváncsi lennék azért, hogy ez az össznépi vidámkodás milyen egy holland szemével. Például, azt vettem észre, hogy nagyon sok narancssárga ruhás arc igazából külföldi volt... de nyilván a többség holland persze, a kis motorcsónakjaikkal, mindegyiken holland zászló. Nem tudom, mit érezhetnek hollandkodás közben, de valami azt súgja, hogy azért ennek nincsenek olyan felhangjai, mint otthon. Anyway, aztán a nap tetopontjaként Tiesto ingyenkoncertjén vehettünk részt (az isten adománya a holland nép számára), ahol is a narancssárga tömeg eufórikusan sikongtava ugrálhatott a trance éteri ütemeire. Mielott megkísérelte volna újra belevetni magát a hatszáz helyen folyó partik közé, ugye. Na, most ugyan ironizálok, de valójában ez az egész nagyon jó volt, csak azt sajnálom, hogy kicsit késon fedeztem fel a videokamera funkciót a fényképezogépemen, pedig érdekes felvételeket csinálhattam volna. Oké, mondjuk csináltam így is néhányat, de az meg nem lett jó. Majd legközelebb jobban figyelek. Most viszont, hogy végre vége az élményhétvégének, elkezdhetek tanulni és házidolgozatokat írni. És fogok is, bizony!

2007-05-02 00:13